Lezajlott a hajózással egybekötött Fertő - kiskör nevű kerékpártúránk!A nagyjából 65 kilométeresre sikeredett távot tizenegyen teljesítették.Az időjárásnak ezúttal hálával tartozunk, mert bár a túra során voltak kisebb széllökések, de hazaérezésünkkel a zivatar megvárt bennünket!
Szerencsére a technikai problémák, defektek is elkerültek így csak a kerekezésre kellett koncentrálni.Háromnegyed 12-kor értünk a Mörbisch-i kikötőbe, ahol mindössze negyed óra várakozás után útnak indultunk Illmitzbe hajóval.A túra ezen részét mindenki különösen élvezte.
Dominek Zoltánnak köszönöm, hogy kisebb betegsége ellenére elvállalta a csoport vezetését, Jakab Szabolcsnak pedig a csoportkísérő szerepét!